Története

A Nagykőrösi erdőssztyepp-erdők az egész Alföldre jellemző tájátalakítást elkerülve maradtak fenn, egyelőre sikeresen, de sérülékenyen.

A korábbi történelmi korokban az Alföld erdős, lápos, buckás homokvidékein a kislétszámú, szétszórt népessség földműveléssel, rét- és legelőgazdálkodással foglalkozott. A török időből fennmaradt jónéhány „nyugta”, átvételi elismervény, melyek arról tanúskodnak, hogy Nagykőrösről száz szekérszámra hordák a fát a török számára. Sok fát használtak salétromfőzéshez, sáncépítéshez, bőrcserzéshez is.

A XIX. század elejétől a területen új telepesek jelentek meg, a lakosság létszáma növekedett. A benépesülés a tanyák létesítésével, az erdőirtással, szántóterületek növelésével, a kaszálási és legeltetési teher növekedésével, a makkoltatással és a lápok lecsapolásával a homoki erdőkre jelentős kihatással volt. E folyamatokat a XIX. század közepén megindult folyószabályozások gyorsították. A XX. század elejére az ősi homoki tölgyesek a XVIII. századi kiterjedésükhöz képest a felére csökkentek, és azóta is rohamosan fogynak.

Az átalakított tájat a XX. század második felétől akáccal és más tájidegen fafajokkal igyekeztek újraerdősíteni. Az azóta is széles körben telepített fafajok ültetvényei határozzák meg ma az Alföld képét, az eredeti növényzetnek sok helyen a nyomai is alig lelhetők fel. Szerencsés kivétel az az erdőtömb, melynek a Nagykőrösi tölgyes is része, de amely ugyancsak nagyobb részben idegenhonos fajok ültetvényeiből áll. A tölgyesekben napjainkig is tarvágásos erdőgazdálkodás folyik, amely az itteni különleges erdőtípus, a homoki erdőssztyepp-tölgyesek fennmaradásának legnagyobb veszélyeztetője.

A terület természetvédelmi értékeinek felismerése már a XIX. században elkezdődött, ám védettséget csak kis része (a Strázsa-hegy, helyi jelentőségű természetvédelmi terület) kapott 1978-ban, és a terület egésze a Natura 2000 kijelölésig mindenfajta természetvédelmi oltalmat nélkülözött.

Botanikai kutatásokról bővebben >>

Oldaltérkép   Impresszum
© Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, WWF Magyarország,
    Nagykőrösi Önkormányzat
Utolsó frissítés: 2014.08.22.
Kapcsolat English

 

 
Warning: Unknown(): open(/srv/www/pusztaitolgyesekhu/tmp/sess_88d2bc607330295266aa969ed761aa8d, O_RDWR) failed: No such file or directory (2) in Unknown on line 0 Warning: Unknown(): Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/srv/www/pusztaitolgyesekhu/tmp) in Unknown on line 0