2010.10.11.

Szakmai bejárás a homoki kikericsek közt


Október 8-án, a nagykőrösi vasútállomáson gyülekeztek az egész ország területéről érkezett természetvédelmi szakemberek, a DINPI és a WWF meghívására, hogy megismerkedjenek a Nagykőrösi pusztai tölgyesek védelmét célzó LIFE projekttel.

 

Kategória: Terepen
Beküldte: wwf

Nem véletlenül októberben látogattak el ide, hiszen ilyenkor nyílik a homoki kikerics, a terület egyik különösen szép védett növénye. Az állomástól terepjárókkal indultunk útnak, hogy a nemzeti park igazgatóságok, a Vidékfejlesztési Minisztérium és néhány természetvédelmi egyesület embereivel bejárjuk a projektterületet.

Az első megállónál részletes beszámolót hallhattunk Verő Györgytől, a DINPI projektvezetőjétől, az élőhely-rehabilitációt célzó kezelésekről, az invazív fajok (akác, selyemkóró, kései meggy) ellen folytatott harc eszközeiről, módszereiről. A LIFE pályázatban több, mint 400 hektár invazívmentesítését vállalták, aminek a kivitelezése öt év alatt valóban embert próbáló feladat. A gyorsan terjedő agresszív hódítók ellen ugyanis csak mechanikus és vegyszeres kezelés kombinációjával lehet sikert elérni. Utóbbit azonban csak nagyon szigorú szabályok betartásával az év bizonyos szakaszában szabad végezni. A résztvevők nagy éfigyeltek, hiszen saját területeiken nekik is hasonló problémákkal kell mrdeklődéssel egküzdeniük. A módszerek, eszközök és tapasztalatok cseréje mindenki számára hasznos volt, és bízunk benne, hogy a Nagykőrösön letesztelt eljárások segítségükre lesznek a szakembereknek az ország más pontjain is.

A második megállóhelyen végig növendék nyárfák, tölgyek és más őshonos facsemeték sorakoztak. Itt jól látszott a sikeres invazív-visszaszorítás és a vadkizáró kerítések nyújtotta védelem eredménye Ezen a területen egy nagyobb összefüggő akácfolt helyén erdősítettünk vissza az őshonos erdőt. Dobrosi Dénes erdőmérnök vezetésével nagyobbrészt gyorsan növő és később árnyékot adó nyárfákat ültettünk és majd a következő évek során szükséges pótlások idején kerülhet ide még több kocsányos tölgy csemete és makk. Az erdősítéshez egy itthon korábban nem alkalmazott erdészeti munkagépet használtak a DINPI szakemberei, mellyel a talaj előkészítése a facsemeték ültetése előtt hatékonyan, mégis kíméletesen, a gyepszint élővilágának megőrzésével elvégezhető.

Végül a Pálfája Oktatóközpontot látogattuk meg, ahol a környezetei nevelés és a helyi lakosság bevonásának fontosságáról beszélgettünk Sápi Mária környezeti nevelővel. Emellett volt szerencsénk az elsők között megnézni az épp a héten elkészült, új kemencét is, amiben a táborok és más rendezvények során friss kenyér és pecsenye sülhet majd.

A résztvevők elmondták, hogy nagyon élvezték a kirándulást, és különösen fontosnak tartják, hogy a helyben élők újra érdeklődéssel fordulnak a városuk határában található természeti értékek felé. Reméljük tavasszal újra eljönnek, hogy folytathassuk az eszmecserét, hiszen valamennyien hasznos és értékes információkhoz jutottunk, és sokat tanultunk egymás tapasztalataiból.
 
Oldaltérkép   Impresszum
© Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, WWF Magyarország,
    Nagykőrösi Önkormányzat
Utolsó frissítés: 2014.08.22.
Kapcsolat English