2008.02.07.

Elkezdődött a Pálfája Oktatóközpont felújítása


A tavalyi évben lefolytatott közbeszerzési eljárást követően a tender nyertese – a megkötött szerződés értelmében – idén januárban hozzáfogott a Pálfája erdőben álló régi napközis tábor felújításához. A régi épület átalakításával létrejövő oktatóközpont Nagykőrös első környezeti neveléssel foglalkozó intézménye lesz.

Kategória: LIFE program
Beküldte: wwf

Az oktatóközpont felújításának költségeihez Nagykőrös Város Önkormányzata – a pályázati önrészen felül – 9,59 millió forinttal járul hozzá, amiről a november 22-i ülésen döntött a képviselő-testület. Ennek köszönhetően a felújítás során számos környezettudatos, energiatakarékos megoldás, például napkollektoros vízmelegítő-rendszer kerülhet kialakításra az épületen, valamint tájba illeszkedő játszótér és pihenőhelyek épülhetnek az oktatóközpont udvarán és az Aréna környékén. Terveink szerint tavaszra elkészül az oktatóközpont felújítása, és 2008. június 5-én, a Környezetvédelmi Világnapon sor kerül az ünnepélyes megnyitóra.

A felújított épület tervezett alaprajza >>
A kert és a környék vázlatos terve >>

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a helybéliek megismerjék természeti örökségüket, és büszkék legyenek rá, hiszen az egész Európában egyedülálló pusztai tölgyes megérdemli, hogy bekerüljön a nagykőrösi látnivalók közé. Ez a különleges természeti érték ugyanakkor felelősséget is ró, nemcsak a tulajdonosokra, hanem minden itt élőre. Ezért is hozzuk létre a LIFE pályázat részeként a Pálfája Oktatóközpontot, ahol elsősorban – de nem kizárólag – gyerekeknek szóló környezeti nevelési programokat: kihelyezett tanórákat, tanösvény programokat, természetismereti nyári táborokat szervezünk.

A Pálfája Oktatóközpontban megvalósított környezeti nevelési foglalkozásokon a gyerekeket megismertetjük a természet szépségével, emellett szeretnénk a felnövekvő új generációt játékos eszközökkel ráébreszteni arra, hogy milyen fontos természeti környezetünk védelme. Az oktatóközpontban azt is bemutatjuk az érdeklődőknek, milyen eszközök állnak a természetvédelem rendelkezésére.

Oldaltérkép   Impresszum
© Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, WWF Magyarország,
    Nagykőrösi Önkormányzat
Utolsó frissítés: 2014.08.22.
Kapcsolat English